Alföld Cup 2022
   

 

MVSZ díjkiosztó

Az egész éven át tartó, kluboknak kiírt versenyben úgy lett aranyérmes az ARK, hogy az éves összesítésben közel kétszer annyi pontszámot gyűjtött, mint a második helyezett dunaújvárosiak. A szövetség felhívására tavaly 20 klub indult a versenysorozaton. A csapatversenyt is az Alföldi Repülőklub pilótái nyerték (Hegedűs László, Verebélyi Zoltán, Szabó József), továbbá az egyéni versenyszámban is elhozták a helyezések zömét.

A szatymaziak fölényére jellemző, hogy az első géposztályban az első 16 helyből nyolcat ők szereztek meg. Érdemes külön kiemelni a második géposztályban 97 százalékos teljesítménnyel harmadik helyen végzett Aczél Ferenc nevét. A nyugalmazott pilóta azért kapta meg a Magyar Repülő Szövetség elnöki különdíját (életműdíj) is, mert a világon példa nélkül áll, hogy valaki 80 (!) évesen dobogós helyet szerezzen egy rangos országos versenyen.

A díjátadó ünnepségen kiderült: Szabó Péter (Alföldi Repülőklub) lett az év vitorlázórepülő sportolója, aki idén tizedik alkalommal szerzett magyar bajnoki címet. Az Eb-n nyolcadik helyezett versenyző jelenleg is a szövetség által összesített magyar vitorlázórepülő-ranglista első helyezettje. Vadászi Viktória az év női vitorlázórepülőjeként a MOB különdíját is átvehette mint a 2015. évi légi sportok legjobb női versenyzője.

Kép: A szatymazi hősök (balról jobbra): Hegedűs László, Aczél Ferenc, Vadász Viktória, Szabó József és Verebélyi Zoltán.

Cikk: http://www.delmagyar.hu